Eltemették Mécs Imrét
Örök nyugalomra helyezték az Óbudai Temetőben Mécs Imrét, egykori 56-os halálraítéltet, volt SZDSZ-es és MSZP-s politikust.
Örök nyugalomra helyezték az Óbudai Temetőben Mécs Imrét, egykori 56-os halálraítéltet, volt SZDSZ-es és MSZP-s politikust.
Barátjáról és küzdőtársáról, a múlt héten elhunyt Mécs Imréről a személyes emlékein túlmutató írását Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet Alapítvány kuratóriumi elnöke a HVG felkérésére fogalmazta meg.
"Hiszem, hogy lesz még korszak, amikor Mécs Imre nevét, a megújult, európai Magyarország megteremtői között fogják számontartani."
1956 identitása mintha elveszett volna, és nem a Kádár-korszakban, hanem épp az elmúlt 15 évben. Hol tévesztettünk utat? - kérdezte 2006 őszén az annak az évnek a tavasza óta MSZP-s színekben politizáló egykori 56-os elítélt Mécs Imrétől a HVG. A 17 évvel ezelőtti interjút a ma elhunyt Mécs Imre emlékezetére közöljük.
1956-os tevékenysége miatt halálra ítélték, egy év után életfogytiglanra változott a büntetése, az 1963-as amnesztiával szabadult. Sikeres mérnök lett, amíg ki nem rúgták, amiért forradalomnak nevezte '56-ot. Aktív tagja lett a demokratikus ellenzéknek, kezdeményezője annak, hogy 1985-ben ellenzékiek is induljanak az országgyűlési választáson. A Közép-európai Egyetem és a bős-nagymarosi népszavazás ötletadója, jelentős szerepet vitt az SZDSZ elődjének számító Szabad Kezdeményezések Hálózata megalakításában, a rendszerváltás után az SZDSZ, másfél évtized múlva pedig az MSZP országgyűlési képviselője lett. A most elhunyt politikussal a HVG 1996-ban készített portréinterjút, ezt közöljük most újra.
Az egykori ‘56-os halálraítélt, az SZDSZ alapító tagja, volt SZDSZ-es majd MSZP-s parlamenti képviselő 89 éves volt.
Ha a 301-es parcellába évtizedeken át kijáró, első fokon halálra ítélt Mécs Imrén múlott volna, nem öt, hanem sokkal több '56-os hőst temettek volna 1989. június 16-án, és a vállukon vitték volna a koporsókat a Parlamenttől a Hősök teréig.
Több ezer ember vett részt péntek délután Göncz Árpád volt államfő temetésén az Óbudai temető 16-os parcellájában. Mécs Imre búcsúbeszédében azt mondta, jó lenne, ha sok Göncz Árpád lenne, aki a szeretet embere volt, de tudott határozott és kemény is lenni. Orbán Viktor családjával magánemberként látogatott el a gyászszertartásra, a hátsó sorokban foglalt helyet.
Minden politikusnak jót tesz, ha időnként megmutatja a nyilvánosságnak a „lazább” énjét is – ha van ilyen. Ha másban nem, legalább valamilyen tévés vetélkedőben érdemes részt venniük, és javítaniuk egy kicsit a PR-jukon. Angel Merkel német kancellár még szociális miniszterként elment 1992-ben tekerni a Szerencsekereket. Itthon ugyanebben a vetélkedőben Keleti György akkori honvédelmi minisztert, Mécs Imre SZDSZ-es képviselőt és az akkori ellenzék egyik vezérét, Orbán Viktort sikerült a 90-es években a pult mögé állítani.
A forradalom lángja című gránit térplasztikát még 1996-ban állították fel Göncz Árpád javaslatára a Parlament előtt. A tér 2012-es átépítésénél eltűnt, Mécs Imréék egy nyergesújfalui telepen akadtak rá.
Az '56-os harcokban részt vevő volt képviselő az internetről értesült arról, hogy a Fiumei úti sírkertben történelemhamisító feliratot restauráltak, amely "ellenforradalomnak" titulálja a forradalmat. Mécs szerint "gyalázatos" ellenforradalomnak nevezni a forradalmat, és a Putyin által megkoszorúzott emlékmű szerinte olyan katonáknak állít emléket, akik szintén a szovjet önkény áldozatai voltak.
A család azt kéri, aki osztozik a gyászban, egy szál virággal rója le a kegyeletét.
Az állambiztonsági szolgálatok utolsó nagy erőbedobásainak egyike volt Nagy Imre és társai újratemetése, de már csak furcsa kibicként vettek abban részt. A folyamatot megállítani nem, legfeljebb már csak befolyásolni akarhatták, a hatalmas igyekezetben két ügynöktől is szó szerint ugyanaz a jelentés született.
A történelem ott van a családjaink történetében. Családunk pedig meghatározza azt, milyen emberek leszünk. Mécs Anna, az 56-ban halálra ítélt Mécs Imre lánya arról beszélt a TEDxYouth@Budapest idei eseményén, hogyan kellett megküzdenie a fontos emberekkel a családjában és önmagával.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján a II. kerületi Nagy Imre téren állítják fel a Forradalom lángja emlékművet, amely korábban a Kossuth téren volt.
Mintegy százan gyűltek össze a Kossuth téren péntek este, hogy meghallgassák Mécs Imre eredeti beszédét, amit Göncz Árpád temetésén mondott volna, és amit a család kérésére végül finomított.
Személyes hangvételű búcsúbeszédet mond Mécs Imre Göncz Árpád volt köztársasági elnök búcsúztatásán - közölte a Göncz Árpád Alapítvány csütörtök este.
Mécs Imre a szervezők kérésére korábban leírta a tervezett beszédét, amiben "égető nemzeti problémákkal" is foglalkozott, ám a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, ő pedig nem akar változtatni a szöveg lényegén. A temetés után közzéteszi az el nem mondott beszédét.
Csütörtökön elkezdődött annak a 15 civilnek a pere, akiket amiatt fogtak perbe, hogy nem voltak hajlandóak elmenni a német megszállási emlékmű építési területéről.
A tervezett "fajvédő konferencia" ellen tüntettek csaknem százan pénteken Budapesten, a Szabadság téren.